Pénteken hajnal 4-re érkeztünk Budapestre. Mindketten nagyon álmosak voltunk. Egy kis pakolászás után, végre 5-kor ágyba is kerültünk. Az éjszaka azonban nem sikerült hosszúra, mert 9-kor ébresztett a portás :(.
Elkezdtünk rámolni, mosni stb. Nekem előző estétől egy gondolat motoszkált a fejemben, az Aggtelek Kupa. Mielőtt elutaztunk, Ádámmal beszéltünk róla, hogy egyszer szívesen elindulnék rajta, nem is annyira a verseny miatt, mert a versenyzésről nincsenek jó tapasztalataim, hanem azért, hogy mászhassak azon a falon, amin amúgy az év többi szakaszában tilos.
Egyszer-egyszer előhoztam a témát, de Marcin láttam, hogy nem nagyon lelkesedik. Aztán mosogatás közben elmerülve a gondolataimban odaállt mellém, és megkérdezte, hogy szeretnék-e menni Aggtelekre. Olyan mintha a gondolataimban olvasott volna. A válasz igen volt. Azt mondta, hogy rendben, de csak ha elindulok. Naná, gondoltam én :)!!!
Ő nem nagyon akart versenyezni, inkább a teammenedzser szerepet vállalta:).
Felhívtam Klich Zsuzsit, hogy mizu, és hogy ők mennek-e. Mindent megbeszéltünk, és este 7-kor indult a két kocsis kis csapat: Zsuzsi, Mariann, Ádám, Isti, Marci és én. Este hamar kidőltünk. Reggel közös reggeli, röhögés...
A piknik
Cseresznyedzsem fehér ruhán :)
A fiúosztag az oroszlános bögrével
Mariann, én és Zsuzsi a lencse másik végén:)
Zsuzsiperspektíva - lányok
Zsuzsiperspektíva - fiúk
Horváth Gábor vakmerő os szólója
Délelőtt lement a gyerek- és a serdülőverseny, na, meg a férfi A döntő, ahol Ádám topot mászott.
Aztán már mi is készülődtünk a csajokkal a selejtezőre, de délben leszakadt az ég, és a szép függőleges falcskánk úgy nézett ki, mintha egy nagy zsírosbödön tartalmát ráöntötték volna odafentről. Csak Boróka tudott mászni aznap, mert mire a fal megszáradt, egy újabb adag zsírosbödön érkezett :(.
Nem volt túl jó ómen...
Mászás előtti, taktikai babgulyás-zabálás:)
Ádám készül a topmászásra
Aztán mi hazamentünk Ózdra, Szilvásra a szülőkhöz éjszakázni, és feltölteni az energiakészleteket. Elég fura érzésünk volt, mintha két szék közül a földre huppantunk volna: se Aggtelek, se Geri. Kíváncsian vártuk, hogy mit hoz a vasárnap...
Másnap 6.30-kor kiugrottunk az ágyból, és irány Aggtelek. Szombaton azzal az infóval hagytuk el a falat, hogy reggel 8-kor selejtező. Az adott időpontban viszont még elég kevesen lézengtek a placcon. Aztán 15 perc alatt beindult az élet. Zsuzsi és Mariann is kipattant az ágyból, dinamizálták magukat, mint előző nap a partit és az esküvőt, ahová szintén betévedtek :).
Zsuzsi dinamizálja a reggelt :)
Menedzserbá kávét főz :)
8.20 körül elindult a verseny. Nehéz volt felpörögni. A fal megszáradt, de teljesen árnyék borította, és egy kicsit hűvös is volt a "melegítéshez". De legalább nem esett.
Szépen lassan fogytak a lányok az izolációból - én voltam az utolsó. Furcsa volt hallani az kiabálást. Azon járt a fejem, hogy vajon melyik részen járhatnak a falon, és attól féltem, hogy leizgulom magam a szikláról a második akasztásnál. Valahogy lenyugtattam magam, és végre sorra kerültem.
Hajrá Anna!!!
A fal alatti készülődés - és lemerült a fényképező 1.
Az út nagyon szép volt. Néhány zianyom és a köztesek mutatták az irányt. Nem is tudom, hogy másztam-e olyan falon, ahol nem jelezték a fekete guminyomok és a márványos lekopások a lépések nyomát. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha szűz területre érkeztem volna. Jó volt mozogni a falon. Egy dolog zavart csak, hogy ketyeg az óra. Az utolsó percben, már egészen a fal tetején kibillentett a ritmusból, hogy nem az utat nézem és élvezem, hanem azt hallom, hogy nyomjam, mert lejár az időm. Nyomtam-nyomtam, már nem ésszell, hanem bénázva stresszel, így a 29. fogásnál (a 34-ből) 10 másodperccel a szintidő lejárta előtt egy békapózból beleestem.
Négyen jutottunk a döntőbe: Noémi, én, Boróka és Zsuzsi.
Egy kicsit lepukkanva, lenyugodva vártuk a döntőt.
Közben lement a férfi A fináléja is. Jól nyomták a fiúk!!!!
Aztán lassan mi következtünk. Boróka egy topmászással kezdett. Ez egy kicsit valahogy lenyugtatott. Nem is értem, hogy miért. Aztán Zsuzsi nyomta nagyon keményen. Csak azt hallottam, hogy megcsinál valami nehezett, a többiek pedig üvöltve tapsolnak neki. Aztán jöttem én. Viszonylag nyugodt voltam, és ki tudtam kapcsolni. Mentek a mozdulatok, az akasztások, jól lehetett pihenni végig. Csak az óra ne ketyegne... - ez járt néha a fejemben. Az út végén még meglepetés várt. Eléggé kicsi fogások (vagy nem volt időm megtalálni a jókat), totyorászás, és üvöltözés közbeni standaksztás, az idő 11. 47... ennyire emlékszem, és arra hogy nagyon boldog voltam. Egy régi álom: egyszer elindulok az Aggtelek Kupán, és akasztom a standot...
És most sikerült!
Zsuzsi, Boróka és én álltunk a crash pad-szikla dobogón. Szuper érzés! De azért ez az időre mászás nem az én műfajom, mégis jó volt kipróbálni.
Zsuzsi a döntőben
Bontsatok ki :)!
Felkészülés az izolációban - lemerült a fényképező 2.
